Az amerikai kormány tudósai hétfőn közölték, hogy a Jeges-tenger jégtakarójának kiterjedése a második legalacsonyabb szintre csökkent a műholdas megfigyelések 1979-es kezdete óta.
Eddig a hónapig az elmúlt 42 évben csak egyszer fordult elő, hogy a Föld fagyott koponyája kevesebb mint 4 millió négyzetkilométert (1,5 millió négyzetmérföldet) borított.
Az Arktisz akár már 2035-ben is megtapasztalhatja az első jégmentes nyarat – jelentették kutatók a Nature Climate Change folyóiratban a múlt hónapban.
De az olvadó hó és jég nem emeli közvetlenül a tengerszintet, ahogy az olvadó jégkockák sem öntenek ki egy pohár vizet, ami felveti a kínos kérdést: Kit érdekel?
Valljuk be, ez rossz hír a jegesmedvék számára, amelyek egy friss tanulmány szerint már a kihalás felé tartanak.
Igen, ez minden bizonnyal a régió tengeri ökoszisztémáinak mélyreható átalakulását jelenti, a fitoplanktontól a bálnákig.
Mint kiderült, számos okunk van aggódni a sarkvidéki tengeri jég zsugorodásának mellékhatásai miatt.
A tudósok szerint talán a legalapvetőbb gondolat az, hogy a zsugorodó jégtakarók nemcsak a globális felmelegedés tünetei, hanem annak egyik mozgatórugói.
„A tengeri jég eltávolítása feltárja a sötét óceánt, ami egy erőteljes visszacsatolási mechanizmust hoz létre” – mondta Marco Tedesco geofizikus, a Columbia Egyetem Földtudományi Intézetének munkatársa az AFP-nek.
De amikor a tükörfelületet sötétkék víz váltotta fel, a Föld hőenergiájának körülbelül ugyanennyi százalékát nyelte el a légkör.
Nem a bélyegterületről beszélünk: az 1979 és 1990 közötti átlagos jégtakaró-minimum és a ma feljegyzett legalacsonyabb pont közötti különbség több mint 3 millió négyzetkilométer – kétszerese annak, mint amennyi Franciaországban, Németországban és Spanyolországban együttvéve van.
Az óceánok már most is elnyelik az antropogén üvegházhatású gázok által termelt többlethő 90 százalékát, de ennek ára van, beleértve a kémiai változásokat, a hatalmas tengeri hőhullámokat és a haldokló korallzátonyokat.
A Föld összetett éghajlati rendszere magában foglalja az egymással összefüggő óceáni áramlatokat, amelyeket a szelek, az árapályok és az úgynevezett termohalin cirkuláció hajt, amelyet maga is a hőmérséklet („meleg”) és a sókoncentráció („sóoldat”) változásai vezérelnek.
Az óceáni szállítószalag (amely a sarkok között halad és mindhárom óceánt átfogja) apró változásai is pusztító hatással lehetnek az éghajlatra.
Például közel 13 000 évvel ezelőtt, amikor a Föld egy jégkorszakból egy interglaciális időszakba lépett át, amely lehetővé tette fajunk virágzását, a globális hőmérséklet hirtelen néhány Celsius-fokkal csökkent.
A geológiai bizonyítékok arra utalnak, hogy részben a termohalin cirkuláció lassulása okolható, amelyet az Arktiszról érkező hideg édesvíz hatalmas és gyors beáramlása okoz.
„A grönlandi tengeri és talajvíz olvadásából származó édesvíz megzavarja és gyengíti a Golf-áramlatot” – mondta Xavier Fettweiss kutató, a belgiumi Liége-i Egyetem munkatársa.
„Ezért van az, hogy Nyugat-Európában enyhébb az éghajlat, mint Észak-Amerikában ugyanazon a szélességi fokon.”
Grönland hatalmas jégtakarója több mint 500 milliárd tonna tiszta vizet veszített tavaly, amely teljes egészében a tengerbe szivárgott.
A rekordmennyiség részben a hőmérséklet emelkedésének köszönhető, amely az Arktiszon kétszer olyan gyorsan emelkedik, mint a bolygó többi részén.
„Számos tanulmány kimutatta, hogy a nyári sarkvidéki csúcshőmérsékletek növekedése részben a tengeri jég minimális kiterjedésének tudható be” – mondta Fettwiss az AFP-nek.
A Nature folyóiratban júliusban megjelent tanulmány szerint az ENSZ Kormányközi Éghajlatváltozási Testülete (IPCC) által meghatározott klímaváltozás és a jégmentes nyár beköszöntének jelenlegi pályája kevesebb mint 1 millió négyzetkilométer. Az évszázad végére a medvék valóban éhen fognak halni.
„Az ember okozta globális felmelegedés azt jelenti, hogy a jegesmedvéknek egyre kevesebb a tengeri jégük nyáron” – mondta Stephen Armstrup, a Polar Bears International vezető tudósa az AFP-nek.